Lőrincz Ágnes: Nem kellenek nagy szavak

Stop the tempo, stop the tempo – a tegnap este befolyásolja a ma reggeli hangulatom. A lábam egyfolytában mozog. Érzem a Sebestyén Aba által rendezett előadás ritmusát, annak ellenére, hogy a kávézóban, ahol jelen pillanatban gondolkodom, áriákban öltöztetett lágy dallamok szállnak, nem pedig Dj Fucker vagy Dj Big Dick remixei bújnak zsigereimbe.

„Brutális és olcsó/agresszív dolgokat látok,

Brutális és olcsó/agresszív leszek ettől.

Nagyon sajnálom emberek.”* - az előadás három szereplőjének (Kiss Bora, Csíki Hajnalka, Bányai Kelemen Barna) dühe rám száll, támad és béklyóz. Felháborodottságuk a világ ellen, a saját életük ellen, a tervük – a biztosítékok kiverése –, amely kicsinyes cselekvést takar, felpörget, és azt az érzést kínálja, hogy francokat kell állandóan nagyot gondolni és mélylélektani elméleteket kreálni bármiről.

Gianina Cărbunariu darabját a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vitte színre. Nem álmodnak nagyot, nem éreznek mélyet, és mégis az előadás hangulata, a világgal való szembesítése magávalragadó. Megnevettet, miközben halálosan komoly. Elgondolkodtat, holott azt érzem, hogy nem akarja, mintha semmit sem akarna a nézőjétől az előadás, csak simán létezik és kész. Most pedig jogosan teszem fel a kérdést, miért is létezik? A válasz halálosan egyszerű: éppen a lazaság, a felháborodottság, a düh miatt. 

Az előadás a mindennapi életből ragad ki jeleneteket, folyamatosan felteszi a kérdést, hogy mit kezdjünk az életünkkel. Legyen három munkahelyünk, járjunk bárokba és legyünk trendik?

Az előadás szembesít a ragaszkodás érzetével, olyan emberekhez is akaratlanul kötődünk, akik idegesítenek, akik felbosszanatak a hülyeségeikkel. Ennek a tudata piszkálja a gondolatainkat.

„Közeledünk a senkihez és semmihez.” Igen?

* az előadás dalszövegei (A. E. Bizottság együttes)