Biró Réka: Teibele démonáról

„Ha az ördög olyan volna, talicskába tenne,
Minél jobban sikoltoznék, annál jobban vinne.”

Tegnap megjelent nekem egy démon, fehér frakk volt vállán, kalapjából kidülemkedtek szarvai, szemeiben lángolt a hatalom. Láttam a lányt, a fehér ruhásat, elméjét a félelem, testét a vágy uralta. A babonák világa idéződött meg szemeim előtt, a tér a rítus, a mondókák, az apró mozgások tere. A redukált, stilizált kellékek segítették a hiedelem és valóság találkozásának lehetőségét. A magára maradt fehér ruhással együtt akartam elhinni az ima erejét, a démonok létezését, az előre megírt végzetet, hogy van átjárhatóság az itt és a túlvilág között, hogy lehet szeretni a gonoszat. Én sem akartam hallani a vallomást, szembesülni a felismeréssel, hogy mindez csak egy átverés, egy evilági férfi céljának eszköze, hogy nem volt démon, nem volt tiltott szenvedély és nem lesz mindent feloldó megoldás. A rövid zenés sötétek szaggatták a történetet, érzékeltették az idő múlását, aminek a fehér ruhás nő ívelő, egyre feszültebb játéka folyamatosságot adott. Az egyszerű eszközök, a maszkok, az ismétlődő mozgások, a szexualitás rejtettsége megteremtette a misztikumot, a rituálék hangulatát. A testek formálták a történetet, a nyelvi különbség nem korlátozta a megértést. Volt egy nő, ki elvesztette férjét és volt egy férfi, ki képes volt ördögbőrbe bújni, hogy házasságra bírja a magára maradt nőt.

Írtam a Bukaresti Állami Zsidó Színház Teibele és démona című előadásáról, Szabó K. István rendezésében, a spiritualitás, az akaratlan kegyetlenség és végül a szánalom darabjáról.

Lőrincz Ágnes: Mocsaras élet-tó

Az Árva élet – Egy 16 gyermekes csángó asszony vallomásai című előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színházból érkezett Aradra. Kakuts Ágnes színésznő egy csángó asszony élettörténetét, sorsát foglalja szavakba. 
Az előadást a színésznő civilként kezdi és zárja, elmondja, hogy Kádár Anna nénit először meg kell ismerni, el kell menni hozzá Moldvába. Hiszek neki. Azt a kultúrát nem lehet könyvekből megfejteni, illetve lehet olvasni róla, azonban a megismerés útja göröngyössé válhat, mindazáltal, hogy abban a környezetben a létezés más dimenziókat nyer. A babonának, a misztikumnak intenzív utat nyit, ami nem logikán alapul, nincs szükség tudáshoz, csak érzésekhez. Az előadás egy olyan világba kalauzol, ahol a hagyomány az életnek meghatározója, olyan bűbáj uralkodik ezen a világon, amely nem szorul magyarázatra.

Önzetlenséget érzek, amikor Kakuts Ágnes vall arról, hogy röstelli azt a bátorságát, amely arra sarkallta, hogy ebből az életből színházat csináljon. Nem ölti magára Anna néni ruháit, ő nem akar Kádár Anna lenni. Díszlet gyanánt egy asztalon pihen a csángó asszony viselete.

Annak ellenére, hogy Kakuts Ágnes ígéretet tesz, hogy nem lesz Anna néni, mégis heves gesztikulációkkal, a tájszólással, könnyei által arra késztet, hogy elhiggyem, hogy ő az a csángó asszony, akinek élete tele van bogáncsokkal, tizenhat gyermeke közül nyolcat temetett el, férje sokszor megverte, és életében sosem szerette emberét, azonban hűséget esküdve mellette maradt. A csángó sors mellett tehát egy asszonysors siralomházát látom a színpadon.

Gyönyörű népdalokkal eleveníti meg a csángó kultúrát, vákumot váj lelkünkbe „Szerelem szerelem, átkozott gyötrelem, mért nem termettél meg minden fa tetejen?”

Megerősít az előadás. Kicsinyesnek érzem a problémáim egy ilyen sors elbeszélése mellett. Anna néni története megérint, megsimogat és felriaszt. A fenébe is, mitől félünk?

Bemozgatja a teret. Beszélgetés Baczó Tündével

Sántha Júlia: Látom a kitűzőt a nyakadban... Te a Csíki Játékszínnél vagy koreográfus?

Baczó Tünde: Nem, de az ő csapatukkal jöttem, nem a zsidó színházzal. Két előadásban dolgoztam még a csíkiakkal, A kék madárban Victor Ioan Frunză rendezézében és Szabó Emese rendezésében, a Szentivánéji álom musicalben. Ezeknek koreográfusa voltam, a fesztivál műsorában szereplő Átváltozást rendezőként is jegyzem.

Hogyan kerültél bele a Teibele és démona stábjába?

A főszereplővel jó viszonyban vagyok, már több előadásban dolgoztunk együtt Bukarestben. Kedvel mint embert, barátok vagyunk, ő javasolta Szabó K.–nak, hogy hívjon meg koreográfusnak. Két-három héttel a bemutató előtt kerültem bele ebbe a produkcióba. Már nagyon sok jelenet fel volt építve, és a díszlet is szinte kész volt.

Mennyire változtatták meg a te ötleteid az előadást? Mennyire adott neked szabad kezet a rendező abban, hogy az ötleteidet megvalósítsd?

Tulajdonképpen én valósítottam meg az ő ötleteit, mert ez volt a kérés. Ő elmondta melyik jelenetnél mit szeretne, hová szeretne még egy kis plasztikusságot* bevinni a szöveg és a képi világ mellé. Ezt próbáltam a koreográfiával megoldani. Voltak olyan helyzetek is, amiket én javasoltam és ő elfogadta.

Tudnál példát mondani ilyenekre?

Például a kéz-simogatás-jelenet... Ha láttam, hogy adott helyzetbe még valami mozgás belefér, akkor azt finomítottuk.

Az előadásnak van egy rituális világa. Milyen fajta mozgásban gondolkodtál, amikor ezzel szembesültél? Volt-e konkrétan például népi mozgás…

Igen, az esküvő jelenetnél lett volna, amikor bejönnek a fiúk, és a nőt menyasszonynak öltöztetik, akkor eleve népi elemekkel jöjjenek be. A zsidó esküvőkben a nők és a férfiak külön ülnek, külön táncolnak, sohasem párban, mert az ő hagyományuk ezt kívánja meg. Nagy kihívás volt ez a munka, mert nem sokat tudtam a zsidó kultúráról.

Mennyire, vagy mennyire nem ragaszkodtatok a hagyományok pontos visszaadásához?

A rendező asszisztense, Andrei Munteanu a zsidó kultúra jó ismerője. A rendező, még mielőtt kigondolt volna egy ötletet, mindig megkérdezte, hogy az illető dolog belefér-e a zsidó kultúrába. Persze volt, amikor elvetette a hagyományokat, mert nem csak a kultúráról szól ez az előadás.

Gondoltatok arra, hogy mivel ez egy jiddis nyelvű előadás, lehet, hogy a néző egy idő után elfárad abban, hogy hol a feliratot, hol az előadást kövesse. Gondoltatok arra, hogyha a néző úgy dönt, hogy az előadást követi, akkor a mozgás olyan kifejező legyen, hogy szöveg nélkül is megértse?

Nem. Ezek a dolgok, amiket mozgásban kifejeznek, csak a plasztikusság* miatt voltak kitalálva. Egy érintés, egy első érintés sokkal őszintébben hat, mint egy szó.

A zsűri elnöke, Jászay Tamás pont azt mondta, hogy ő nem ért sem jiddisül, sem románul, nem tudta követni az előadás szövegét, de teljesen megértette. Ezek szerint érthető szöveg nélkül is.

De visszatérve a felirat problémára, a zsidó színházban van egy olyan szerkezet, hogy elveszel egy telefonkagylót, a kábelét beledugod a szék karjába, és fordításban hallgatod az előadást. Több megoldás van a fordításra. Én személy szerint nem szeretem ezt a feliratozást, mert ahogy te is mondtad, döntened kell, hogy mire figyelj. 

* az interjú első megjelenésekor, a technika hiányosságának és a két szó összecsengésének köszönhetően a plasztikusságot klasszikusságnak értettük... javítottuk nov. 11-én délben.

Biró Réka: Kamarabeszélgetés

A november 9.-ei közönségtalálkozón a Rosencrantz és Guildenstern halott és a Teibele és démona című előadásról folyt a beszélgetés az Aradi Kamaraszínházban. A beszélgetést Nótáros Lajos vezette, először a Guildenstern szerepét játszó Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója beszélt az előadásról, majd Simon Judit és Hegyi Réka kritikusok és a zsűri elnöke, Jázsay Tamás nyilatkoztak az előadásról. A beszélgetés folytatódott a második nap bemutatott, a Bukaresti Állami Zsidó Színház előadásáról, ahol a társulat több tagja is felszólalt, kialakítva egy mozgalmas társalgást. A közönségtalálkozó során különböző kérdések vetődtek fel, így szóba kerültek a fesztiválok szervezési nehézségei, a kultúra fontossága, a támogatások és a pénz hiánya. Kiemelt problémának tekintették, hogy a társulatoknak nincs lehetősége részt venni az egész fesztiválon és látni más színházak előadásait is, az előre meghatározott műsorrend és anyagi okok miatt. A beszélgetés résztvevői között kialakult többszörös félreértések kinyújtották a vitát, de ugyanakkor aktív légkört teremtettek a színház előcsarnokában. A közönségtalálkozót online közvetítették, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy interneten keresztül körülbelül 50-en követték a vitát.