Sántha Júlia: Látom a kitűzőt a nyakadban... Te a Csíki Játékszínnél vagy koreográfus?
Baczó Tünde: Nem, de az ő csapatukkal jöttem, nem a zsidó színházzal. Két előadásban dolgoztam még a csíkiakkal, A kék madárban Victor Ioan Frunză rendezézében és Szabó Emese rendezésében, a Szentivánéji álom musicalben. Ezeknek koreográfusa voltam, a fesztivál műsorában szereplő Átváltozást rendezőként is jegyzem.
Hogyan kerültél bele a Teibele és démona stábjába?
A főszereplővel jó viszonyban vagyok, már több előadásban dolgoztunk együtt Bukarestben. Kedvel mint embert, barátok vagyunk, ő javasolta Szabó K.–nak, hogy hívjon meg koreográfusnak. Két-három héttel a bemutató előtt kerültem bele ebbe a produkcióba. Már nagyon sok jelenet fel volt építve, és a díszlet is szinte kész volt.
Mennyire változtatták meg a te ötleteid az előadást? Mennyire adott neked szabad kezet a rendező abban, hogy az ötleteidet megvalósítsd?
Tulajdonképpen én valósítottam meg az ő ötleteit, mert ez volt a kérés. Ő elmondta melyik jelenetnél mit szeretne, hová szeretne még egy kis plasztikusságot* bevinni a szöveg és a képi világ mellé. Ezt próbáltam a koreográfiával megoldani. Voltak olyan helyzetek is, amiket én javasoltam és ő elfogadta.
Tudnál példát mondani ilyenekre?
Például a kéz-simogatás-jelenet... Ha láttam, hogy adott helyzetbe még valami mozgás belefér, akkor azt finomítottuk.
Az előadásnak van egy rituális világa. Milyen fajta mozgásban gondolkodtál, amikor ezzel szembesültél? Volt-e konkrétan például népi mozgás…
Igen, az esküvő jelenetnél lett volna, amikor bejönnek a fiúk, és a nőt menyasszonynak öltöztetik, akkor eleve népi elemekkel jöjjenek be. A zsidó esküvőkben a nők és a férfiak külön ülnek, külön táncolnak, sohasem párban, mert az ő hagyományuk ezt kívánja meg. Nagy kihívás volt ez a munka, mert nem sokat tudtam a zsidó kultúráról.
Mennyire, vagy mennyire nem ragaszkodtatok a hagyományok pontos visszaadásához?
A rendező asszisztense, Andrei Munteanu a zsidó kultúra jó ismerője. A rendező, még mielőtt kigondolt volna egy ötletet, mindig megkérdezte, hogy az illető dolog belefér-e a zsidó kultúrába. Persze volt, amikor elvetette a hagyományokat, mert nem csak a kultúráról szól ez az előadás.
Gondoltatok arra, hogy mivel ez egy jiddis nyelvű előadás, lehet, hogy a néző egy idő után elfárad abban, hogy hol a feliratot, hol az előadást kövesse. Gondoltatok arra, hogyha a néző úgy dönt, hogy az előadást követi, akkor a mozgás olyan kifejező legyen, hogy szöveg nélkül is megértse?
Nem. Ezek a dolgok, amiket mozgásban kifejeznek, csak a plasztikusság* miatt voltak kitalálva. Egy érintés, egy első érintés sokkal őszintébben hat, mint egy szó.
A zsűri elnöke, Jászay Tamás pont azt mondta, hogy ő nem ért sem jiddisül, sem románul, nem tudta követni az előadás szövegét, de teljesen megértette. Ezek szerint érthető szöveg nélkül is.
De visszatérve a felirat problémára, a zsidó színházban van egy olyan szerkezet, hogy elveszel egy telefonkagylót, a kábelét beledugod a szék karjába, és fordításban hallgatod az előadást. Több megoldás van a fordításra. Én személy szerint nem szeretem ezt a feliratozást, mert ahogy te is mondtad, döntened kell, hogy mire figyelj.
* az interjú első megjelenésekor, a technika hiányosságának és a két szó összecsengésének köszönhetően a plasztikusságot klasszikusságnak értettük... javítottuk nov. 11-én délben.
* az interjú első megjelenésekor, a technika hiányosságának és a két szó összecsengésének köszönhetően a plasztikusságot klasszikusságnak értettük... javítottuk nov. 11-én délben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése