Bennem nem történt átváltozás.
A Csíki Játékszín Átváltozás című előadása három fejezetre osztotta az életet. Három pár (Bodea Tibor – Ráduly Beáta, Bilibók Attila – Zsigmond Éva-Beáta, Kosztándi Zsolt – Dálnoky Csilla) avatott be az élet szerelemi fázisaiba.
Haladok az előadással, érdekel a mozgásszínház, de nem értem, hogy minek ez a szájbarágos történet. Miért nem hagynak gondolkodni, megélni az előadást?
A szégyenlős gyerekek játéka kedves, olyan emlékeket idéz, amelyeket szívesen gondolok újra. A gyermekből felnőtt lesz. A szexualitás, a vágyak bemutatása finom mozdulatok sorozatából épül. Gyönyörű jelenet, a fényekkel érzékien bántak, a mozgások pontosak, azonban hiányát érzem a vadságnak, a szenvedély kirobbanásának. Miért akarják elhitetni, hogy a szexuális együttlét kimerül ennyiben?
A pár eljegyzése után kihal a szerelem, meg sem próbálnak mosolyogni, csupán élnek egymás mellett. Szóval ennyi az élet. Játszol kicsit, egy pillanatra szerelemes leszel, elfelejted, meghalsz. Legyünk komolyak: ordítom, hogy neeem! Ne simogassatok, ne melengessetek azzal, hogy ennyiben kimerül az érzelmek perverzitása. Az érintés határtalan tombolása, az érzések kifejező erejének őrjöngése, az együttlét fergeteges, határokat nem ismerő megélése futótűzként terjed, és az előadásban nyoma sincs ennek.
Az egyéni káosz megvilágítása nem erőteljes. A lágyság túl sok egy idő után. Nem érdekel, hogy leszakad a szerelem szakaszainak keretet adó függöny, azonban a vágyakozás erőteljes kifejezésének hiánya sokkal inkább.
„15-ön túl
Nem lehet kibírni a
Metamorfózist”* – Nem fogom elhinni.
(*Nótáros Lajos haikuja a műsorfüzetben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése