Kissé megbolondulhattam volna tegnap este. Helyette teret betöltő mozgásokat, szépen kiforró szerepeket, változatos zenét figyeltem. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Játszótér című előadását, mint kiderült a közönségbeszélgetésen, valamikor egy évvel ezelőtt rendezte Bozsik Yvette. Azóta felújították és volt pár színészcsere is. Nem látszott. A játszótér könnyedségét és az elmegyógyintézet nyomasztó hangulatát a humoros mozzanatok, a modern tánc keveredése balettelmekkel, a kifejező zene (Yonderboi, Philippe Héritier) olvasztotta egybe.
A színpadi látvány egysége, a tér minden pontját egyensúlyban tartó színészek folyamatos figyelmet követeltek nézőiktől. Különböző színházi műfajok elemeit láttam felsorakozni a színpadon, a domináló mozgásszínházon kívül maszk, bábszínház, pantomim, bohócjáték, kórusimitáció is megjelent, mindezek hangulatvilágához könnyedén alakult a zene. A játékosság és groteszk közti vékony fonalon egyensúlyoztak a Játszótér szereplői, a humoros jeleneteket felütötték egy-egy durva gesztussal és fordítva, a szexualitás esetlenségét könnyedén tárták elénk, a gyerekek tudatlan kegyetlenségével játszottak. Egyik ilyen erős jelenet a főszereplő születésnapi felköszöntése, ahol a váratlanul megjelenő társa láncfűrésszel vágja fel a tortát, illetve az almafát imitáló kórus éneke, felakadt szemekkel.
A csoportjelenetekben is nyilvánvaló volt az egyéniségek mássága, minden színész képes volt a saját karakterének tulajdonságaival, sajátos gesztusaival bekapcsolódni a közös jelenetekbe.
Előadásuk természetességet és a játék szeretetét sugallta. Sajnáltam a hátul majdnem értelmetlenül álló magas tükröket, hiányoltam az elején magasan induló, aztán homályba tűnő ívet. Az előadás valahol felemésztette magában a mondanivalót, és a magasra dobott labda nem az én ölembe esett. Szerettem volna kissé megbolondulni a tegnap este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése